Kedvezmény igénylő űrlap a JuPiNet Távközlési Kft. ügyfelei részére.

A veszélyhelyzet ideje alatt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésekről szóló 501/2020. (XI. 14.) Korm. Rendelet alapján az alap- és középfokú oktatásban digitális munkarendben résztvevő diákok és családjaik, illetve a alap- és középfokú oktatásban digitális munkarendben tanító pedagógusok ingyenes vezetékes internet szolgáltatásban részesülnek igényelt hónapra. Társaságunk azon ügyfele, akik jogosult az ingyenes internet szolgáltatásra, honlapunkon az alábbi űrlap kitöltésével jelezheti igényét a kedvezményre. A kedvezmény a következő havi számlán kerül jóváírásra.

Gyakran ismételt kérdések - kérem kitöltést megelőzően olvassa el a tájékoztatót!

Kell-e minden hónapban megismételnem az igénylést?

A vonatkozó 501/2020. Korm. rendelet, 2021.03.24 napon életbelépő változata szerint úgy kezeljük, hogy a helyzet meghosszabbodása esetén, a 2021.03.01 napot követően leadott igényeket már nem szükséges újból leadni, azt a későbbi hosszabbítások esetén is érvényesítjük. Korábban sem jószándékból vártuk mindezt el: az érvényben lévő rendeletnek megfelelően jártunk el, amely jogértelmezésünk szerint, adott havi igényléseket írt elő: mivel nem tudtuk, és jelenleg sem tudjuk a Kormányzat rendezési szándékát és formáját, a lehető legpontosabb adminisztrációt követtük, amit a rendelet lehetővé tesz. A rendelet pontosításával továbbra sem derült ki a kötelezett távközlési cégek kárpótlása, azonban egyértelmű lett a dokumentációval kapcsolatos elvárás, azaz elegendő március elsejét követően egyszer jelezni az igényt.

Általános iskolásoknak is több hónap kedvezmény jár?

A kormányzati kommunikáció félreérthetően fogalmazta meg, a jelenleg cégünk és a teljes távközlési szektorra kirótt, jelenleg a kormányzat által nem ellentételezett, ügyfelek számára elérhető támogatás szabályait. A tényleges rendeletben, a középiskolás tanulók és oktatók által lakott lakásokban, azaz előfizetési helyeken középiskolások számára november óta elérhető a kedvezmény, azonban az általános iskolákon keresztül érintettek számára az az 1. paragrafus 1.) a pontja rendezi a támogatást, amely csak március hónap tekintetében teszi azt lehetővé.

Szintén félreérthetően kommunikálták a visszamenőleges igénylést: Magyarország jogállam, ezért értelemszerűen nem él a visszamenőleges jogalkotás eszközével, a rendeletek értelemszerűen csak hatályba lépésüket követően hatnak. Visszamenőleges ennek megfelelően, és értelemszerűen azok számára tudjuk jóváírni a kedvezményt, akik ezt az aktuálisan érvényben lévő rendeletben megfelelően igényelték, azonban adminisztrációs hiba vagy elutasítás miatt nem került érvényesítésre. Amennyiben ezt tapasztalták, kérem forduljanak hozzánk bizalommal és az érvényben lévő rendelet határidőjén belül az érintett díjakat jóváírjuk. Fontos különbséget tenni a kormányzati kommunikáció, valamint a vonatkozó rendelet között: csak az utóbbi számít ugyanis.

Hogyan íródik jóvá a kedvezmény?

A JuPiNet Távközlési Kft. számlázási ciklusa tárgyhavi, hogy érthető legyen, a márciusban borítékba kerülő, és kézhez vett számla március 1. és 31. napok közötti időszakra szól, március 1. nap adatai alapján. Ennek megfelelően, az igényelt kedvezmények minden esetben az igénylést követő számlázásban jelennek csak meg. Ennek megfelelően a kiérkező, vagy már kiérkezett számlákat fizetni kell továbbra is, amennyiben az igénylés rendben elbírálásra került, úgy a soron következő számlázási ciklusban az rendezésre kerül. Cégünk a továbbiakban nem ront le már kiállított számlákat, jóváírás csak és kizárólag a soron következő számlákon jelenhez meg.

Fontos tudnivaló, hogy minden számlán, minden alkalommal, csak adott tárgyhót írjuk jóvá: amennyiben a korábbi 4 hónapban felmerült hiányt rendezzük, úgy abban az esetben ez 4 hónap, azaz az érintett időszakban érvényes előfizetés kerül leírásra.

A kedvezmény nem váltható készpénzre, nem használható meglévő tartozás vagy más pótdíj rendezésére: a kedvezmény mindössze a használatban lévő internetszolgáltatást érintő számlarésszel kapcsolatosan érvényesíthető.

Elutasítható-e az igénylés?

A szolgáltató elutasíthatja az igényt, amennyiben a megadott adatok nem valósak, a vonatkozó dokumentum nem kerül aláírásra, vagy nem kerül vissza számunkra olvasható formában. Remek példa erre a telefonnal fotózott igénylőlapok: ha nem kivehetőek a papíron az adatok, úgy nem tudjuk elfogadni. Szintén elutasítható az igénylés amennyiben meglévő és 10.000 Forintot vagy egy hónapot meghaladó idejű tartozással rendelkezik egy előfizető.

Lesz-e a lehetőség az ügyfeleink számára a visszalépésre a kedvezménnyel kapcsolatban?

Több ügyfelünk jelezte számunkra, hogy etikátlan tartja a kormányzati eljárást az ügyben, emiatt nem veszi igénybe a továbbiakban a kedvezményt. A visszajelzések szerint, rendeleti úton kötelezni bárkit arra, hogy szolgáltatását ingyenesen biztosítsa, nem összeegyeztethető semmiféle joggal. A járvány okozta helyzetben kiemelten fontos, hogy a távközlési cégek elvégezzék a feladatukat, a szükséges karbantartásokat, és a legjobb módon üzemeljenek a hálózatok. Azáltal, hogy a Kormányzat elveszi az ehhez szükséges forrásokat, a kimaradások valószínűségét növeli, hiszen az általunk beszedett díjakból fizetjük a kollégáinkat, akik az érintett hálózatot minden nap karbantartják is üzemeltetik. A hiányzó kollégák miatt sokkal tovább tart, amíg hiba esetén segíteni tudunk, amíg a kollégáink kiérnek. A távközlési szektor nem olyan, mint más infrastrukturális szolgáltatás: itt állami vagy önkormányzati tulajdontól mentes, magánkézben lévő cégek versenyeznek egymással. Cégünk azért tud olcsóbb szolgáltatást biztosítani versenytársainknál, mert komolyan veszi a versenyzést, és ezzel Önnek spórol meg jelentős összegeket, amit hiányunkban egy jóval drágább szolgáltatónál költene el.

Azon ügyfeleinknek, akik úgy érzik, a havi néhány ezer forint, a valóságban nem az a segítség, amire szükségük lenne, úgy lehetőséget biztosítunk az igény lemondására. Ezzel kapcsolatosan ügyfeleink rendszeresen fognak levelet kapni a következő hónapokban.

Igénylés menete

  • Az igénylés megtehető bármely ügyfélszolgálatunkon személyesen, vagy ezen a weboldalon. Az oldalon szereplő formanyomtatvány kitöltéséhez szükséges a legutolsó havi számlalevél, a jogosult OM azonosítója, pontos adatai. Szintén szükséges megadni az előfizető szerződéses és kapcsolati adatait.
  • Sikeres kitöltést követően a rendszer visszacsatoló elektronikus levelet küld: az igénylés az oldalon leadásra került.
  • Ezzel párhuzamosan a jelentkezést megkapják kollégáink, akik ellenőrzik a megadott adatokat, és amennyiben minden rendben van, jóváhagyják a jelentkezést. Amennyiben az adatok hiányosak, tévesek, a jelentkezés elutasításra kerül.
  • Amennyiben sikeres a jelentkezés, úgy erről újra e-mailt kap a jelentkező, benne a kitöltött nyilatkozattal, amelyet szükséges aláírással ellátni és visszajuttatni részünkre.
  • Fontos tudni, hogy ezen az oldalon való adatbeküldést tekintjük a jelentkezés határidejének. Az aláírt nyilatkozat visszajuttatásának határideje legkésőbb minden hónap utolsó pénteki napja. Cégünk fenntartja a jogot arra, hogy a nem visszaérkezett igénylőlapok esetén érvénytelennek tekintse az igénylést.
  • A dokumentum ellenjegyezhető a megszokott tollal aláírt módon, és szkennelést követően digitális módon visszaküldhető számunkra az info@jupinet.hu címre vagy leadható személyesen is ügyfélszolgálatainkon. Amennyiben nincs lehetősége szkennelni, használhatja az Office Lens, Adobe Scan vagy bármely tetszőleges okostelefonos alkalmazást. A dokumentum szintén digitálisan ellenjegyezhető az ügyfélkapun kereszteül is, a niszavdh.gov.hu oldalon.

Igénylés kitöltése

Előfizető e-mail címe

Az online igényléshez szükséges egy e-mail cím, amelyen a visszacsatolás megtörténhet.

Előfizető mobiltelefonszáma

Amennyiben kérdésünk van, vagy további információra van szükségünk, ezen a számon fogjuk keresni

Előfizetői azonosító

Az utolsó havi számlalevelén szerepel az adott igényhely rendszerünkben kezelt azonosítója, jellemzően a számla tetején. Egy maximálisan 5 jegyű, számokból álló azonosítóról van szó.

Előfizető neve

Az előfizető pontos és teljes neve. Az adat szerepel a megkötött szerződéseken, valamint a számlalevél tetéjén is.

Előfizető igénybevételi helye

Az előfizetésen belüli internetes szolgáltatás pontos helyszíne: Irányítószám, város, utca, házszám, szükség szerint emelet és ajtó. Szintén ahogy a szerződésen és számlalevélen szerepel.

A jogosult neve

A jogosultságot bizonyító igazolványon szereplő név. Ez szerepel a diákigazolványon vagy pedagógus igazolványon.

A jogosultság jogcíme

A vonatkozó rendelet szerinti jogosultság típusa

Kapcsolódó képzőintézmény típusa

Középiskolás vagy általános iskolás? A kérdés elsősorban statisztikai adatgyűjtés szempontjából fontos számunkra.

A képzőintézmény 6 jegyű OM azonosítója

Az alapszintű/középszintű oktatást adó intézmények azonosítóit megtalálja ezen az oldalon. Néhány hálózatunkon jellemző intézmény azonosítója: Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 200627, Vas Megyei Szakképzési Centrum 203062, Körmendi Rendészeti Szakgimnázium 102493, Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 036724.

A jogosult saját, 11 jegyű OM oktatási azonosítója

Minden alapszintű/középszintű oktatásban résztvevő diák és pedagógus rendelkezik egy egyedi 11 jegyű azonosítóval.

További nyilatkozatok

Kijelentem, hogy amennyiben lejárt tartozásom van a szolgálatató felé, azt haladéktalanul rendezem!

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek és jogosult vagyok a 501/2020. (XI. 14.) Korm. Rendelet szerinti kedvezmény igénybe vételére.

Adatkezelési tájékoztató

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-ei 2016/679 Európai Parlamenti és Tanácsi (EU) rendelet (GDPR) 13. és 14. cikkei alapján az Adatkezelő az érintettek részére a személyes adatok kezelésével kapcsolatban a Szolgáltató vonatkozó ÁSZF dokumentumában szereplő szabályok vonatkoznak.

A JuPiNet mint internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó szolgáltató az 501/2020. (XI. 14.) Korm. rendelete szerinti ingyenes internet-hozzáférési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó igény jogosult általi bejelentésével kapcsolatban az alábbi személyes adatokat kezeli a hírközlési szolgáltatásra vonatkozó adatokon kívül, amennyiben a tanuló/pedagógus-oktató személye nem azonos a jogosult személyével: 1.) tanuló/pedagógus-oktató jogosultságot megalapozó érvényes diák/pedagógus igazolvány szerinti neve 2.)tanuló/pedagógus-oktató jogosultságot megalapozó érvényes diák/pedagógus igazolvány szerinti oktatási azonosítószáma (11 jegyű OM szám). 3.) tanuló/pedagógus-oktató jogosultságot megalapozó oktatási intézményének azonosítója

Az adatkezelés célja, az 501/2020. (XI. 14.) Korm. rendelete szerinti ingyenes internet-hozzáférési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó igény teljesítése. Az adatkezelés jogalapja a jogi kötelezettség teljesítése. (GDPR 6.cikk(1)bek. c) pont és 501/2020. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint)

Az vonatkozó adatok törlési ideje az 501/2020. (XI. 14.) Korm. rendelet szerinti ingyenes internet-szolgáltatás megszűnését követő 8 év.

Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és a benne foglaltakat elfogadom.

Beküldés

Ha minden ki van töltve, minden mező zöld, minden ki van pipálva és ellenőrizve, akkor a gomb megnyomásávál beküldésre kerül az igénylés.